Sarah Jeffery Hungary
sarah-j.hu
Sarah Marie Jeffery 1996. április 3-án született Vancouver-ben, Kanadában. 3 éves kora óta énekel, táncol és szinháziban is szerepel. Testvérei küzűl ő a 2. legfiatalabb. Van egy huga, 2 nővére, és egy bátyja. 15 évesen kezdett el színészkedni filmekben és sorozatokban. Miközben színészkedett, Sarah bejutott egy táncverseny elődöntőjébe, a BODY crew-al. Első filmes szerepét a Aliens in the House című filmben kapta, mint Katie. Jelenleg a Charmed c. sorozatban játszik főszerepet.
2020. augusztus. 23. ⚬ Lina

Elhoztam Sarah magazinos megjelenéseit, amelyből nem sok van. 2018-ban kettő magazinban szerpelt. Egyik az Imagista, a másik pedig a Supertele. 2019-ben a Bello Magazinban szerepelt, ahol címlaplány is lett. Idén még nem volt semmilyen magazinos megjelenése, de bízok benne, hogy lesz majd, ugyanis 2021 elején indul a Charmed 3. évada. Igy a magazinok kategóriában mostmár 7 darab kép található.

   


2020. augusztus. 16. ⚬ Lina

Elhoztam a 'Charmed' sorozat 2. évadához tartozó képeket, amelyeket megtekinthettek a galériában, ahol mostmár több mint 90 ezer kép között nézelődhettek. A sorozat 3. évadát is berendelték, amely 2021. januárjában várható. 

   


2020. július. 13. ⚬ Lina

Július 10-én jelent meg Sarah új dala, az 'Even The Stars' címmel, amelyhez videoklipp is társult. Sarah-nak ez az első önnalló dala, amely nem filmhez készült. A dal megjelenése előtt instagram oldalán is posztolt a dalról. Ezeket a posztokat a tovább után megtekinthetitek. A videoklipp pillanatképeit is elkészítettem, amelyek megtekinthetőek a galériában. A dal írói: Tim James és Antonina Armato, kiadói a Walt Disney Records és a Rock Mafia Music. Nekem nagyon tetszik Sarah új dala és remélem lassan kapunk egy lemeznyi dalt. 

   

Tovább olvasom


2020. május. 29. ⚬ Lina

A napokban igyekeztem kicsit a galériát is feltölteni. Így elhoztam a 'Charmed' sorozat 1. évadához tartozó képeket, amelyeket megtekinthettek a galériában, ahol mostmár közel ötven ezer kép között nézelődhettek. Igyekszem folyamatosan feltölteni a 2. évadot  is. Az oldal tartalmát illetően is alakulok. Amint kész leszek, kiírom majd. Addig is nézelődjetek a galériában.